Tények a csomagolá-
sainkról*
A növényi alapú élelmiszerek úttörői vagyunk. A jó úton járó nagykövetek. Az Alpro növényi alapúnak született 1980-ben, és azóta hirdetjük a növényi alapú táplálkozás előnyeit. Már akkor is az volt a küldetésünk, ami most: hogy termékeinkkel jobbá és egészségesebbé tegyük az emberek étkezését.
*És arról, hogy hogyan szeretnénk még jobbá tenni őket.
Más szóval:
Olyan ételeket készítünk, amik kedvezőek az emberi szervezetnek és előnyösek a bolygónak is. Pont ennyire számít nekünk az is, hogy ezeket mibe csomagoljuk. De még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Még. De hidd el, hogy mindent beleadunk, hogy sikerüljön.
Kívül is jó, belül is jó
Ismered azt a mondást, hogy nemcsak a külső számít? Na, mi is ebben hiszünk. Ezért kerülnek minden palackba a legjobb növényi alapú hozzávalók. De arra is figyelünk, hogy a külső is rendben legyen. A csomagolásaink jól működnek. Tök jó. De ez nem elég, ugye? Tudni akarjuk, hogy honnan jönnek és hova kerülnek majd, ha lejárt az idejük.
Még nem vagyunk ott
De tudjuk, merre tartunk. Úgyhogy itt a 3 lépésből álló tervünk, tisztán, világosan.
Köszönj a csodás új csomagolásainknak
A következő lépés
2020-ban már ideje, hogy növényi alapú csomagolásokkal dolgozzunk, és búcsút mondjunk a műanyag szívószálaknak is 2021-ig. Adj nekünk még öt évet és minden növényi alapú italunk 100%-ban növényi alapú csomagolásban kerül majd a polcokra, 40%-kal csökkentve a CO2-kibocsátást. És még több jó hír 2020-ra: a vadiúj, krémes növényi alapú italaink palackjai 50%-ban újrahasznosított PET-ből készülnek. És ez még csak a kezdet. Mi elköteleztük magunkat a fenntarthatóság mellett és nagyon reméljük, hogy más márkákat is inspirálni tudunk majd.
Mit fogunk tenni és mikor
Világosan, mellébeszélés nélkül
2020 végéig
2021 végéig
2025 végéig
A krémes, hűtött italainkat 50%-ban rPET-ből készült palackokban áruljuk.
Kimaxoljuk a növényi alapú alapanyagok arányát az 1 literes italok dobozában: a hűtést nem igénylő italok esetén 89%-ra, a hűtött italok esetén pedig 96%-ra.
A műanyag szívószálak helyett találunk fenntarthatóbb megoldást.
Csak 100%-ban újrahasznosított papírt és kartont használnunk, ahol csak tudunk, ahol nem, ott pedig az FSC által elfogadott alapanyagokkal dolgozunk.
Néhány, a nagyszerű termékeink közül
Még mindig van kérdésed?
Jó kérdés. Nekünk is utána kellett néznünk. Az rPET egyszerű PET-műanyag (teljes nevén polietilén-tereftalát), amit már legalább egyszer újrahasznosítottak. Ez az egyik oka, hogy ezt választottuk a menő, új palackjaink alapanyagául. Emellett könnyen alakítható bármilyen formájúra. És a harmadik ok, amiért szeretjük - könnyedén újrahasználható, akár új palackokként, akár más élelmiszer-csomagolásként, amint elvégezte a feladatát. Erre azért nem sok műanyag képes!
Kicsit furcsának tűnhet, mikor mindenki arról beszél, hogy csökkenteni kell a műanyagok használatát. De figyu! A műanyag, amit használunk már eleve újrahasznosított rPET. És amint elvégezte a feladatát, vagyis hogy frissen tartsa italainkat, ismét, akár sokszor is újrahasznosítható. És a döntő érv? A PET az egyetlen műanyag, amit egyből élelmiszercsomagolásként lehet újrahasznosítani. Gondolj bele! Az a kis darab műanyag, amiből az a palack lett, a következő életében is palack lehet. Nem kerül a természetbe, nem kerül az óceánba. És a tervezőink is boldogok, hiszen a PET könnyedén formálható bármilyen alakúra, amit csak kitalálnak. Szóval nem csak hasznos, de jól is néz ki!
Röviden, igen, 100%-ban újrahasznosíthatóak, a lakóhelyedtől függően. Kicsit bővebben? A palack maga 100%-ban újrahasznosítható. A HDPE kupak is - csak csavard vissza a palackra, mielőtt bedobod a megfelelő hulladékgyűjtőbe. Végül csak a címke marad. Mivel színes, le kell szedned a palackról, mielőtt újrahasznosítanád azt. Néhány országban ez is újrahasznosítható, de a színezetlen PET-tel ellentétben ebből például műszálas ruhák készülhetnek, élelmiszer-csomagolások nem.
Bízz bennünk! Bármikor valami újdonságot tervezünk, vagy átalakítjuk a kedvenceid csomagolását, nagyon alaposan átnézzük, hogy milyen anyagokat használjunk. A kartonnak is megvannak a maga előnyei és néhány termék számára tényleg tökéletes, viszont a krémes, illetve a joghurt kultúrával készült növényi italaink esetében a műanyag győzött. Könnyű, visszazárható és 100%-ban újrahasznosítható. És a PET-műanyagok 50%-a már eleve újrahasznosított, amikor hozzánk kerül, de dolgozunk azon, hogy ez a szám 100%-ra emelkedjen.
Először is, természetesen olyasmit akartunk, ami biztonságos, kipróbált és ételekkel is tesztelték. Másodszor, 100%-ban újrahasznosíthatónak kell lennie bárhol a világban, hiszen csak így járhatunk emelt fővel. A PET minden elvárásnak megfelel, tökéletes arra, hogy az italokat frissen tartsa, és ez az egyetlen műanyag, ami egyből új élelmiszercsomagolásként hasznosítható újra. Imádjuk a gondolatot, hogy a palackaink anyaga új palackként születik újjá! És még ennél is jobban imádjuk az rPET-et, mert ez már legalább egyszer átesett az újrahasznosításon, mielőtt eljutott hozzánk. Könnyebb anyagokkal a bolygónak is könnyebb.